A 2022-es évtől "saját lábunkra" állva szeretnénk a kitűzött célokat megvalósítani, ezekkel még több elégedett partnert magunk mellett tudni. Sok javító javaslatot, észrevételt kaptunk, megértő reakciókat, ha hibáztunk. Tudatos és jólelkű embereket ismertünk meg bennetek, akik értik az általunk képviselt közösségi gazdálkodás lényegét, megtalálják benne az ÉRTÉKET, hogy gondos kezek által, vegyszermentesen termelt élelmiszert kapnak, ami nem mindig lesz szemre tetszetős, ellenben egészséges és ízletes. E gazdálkodás lényege, hogy nemcsak a kert javát osztjuk szét, hanem mindent, ami terem. Osztozunk bőségben, ínségben egyaránt. Aki minket választ, annak kicsit vissza kell térnie nagyanyáink szokásaihoz, akik abból főztek, ami termett.
Szeretnénk a jövő évtől néhány újítást, és mivel fontos partnereink véleménye és igénye, ezért várjuk a javaslatokat, meglátásokat. Az alábbiakban felsorolnánk a következő éve terveit, kérjük fogadjátok szeretettel és véleményezzétek bátran.
A szállítási idő április 13-tól december 7-ig tartana. Áprilisban, májusban és szeptemberben, októberben, novemberben, decemberben kéthetente vinnénk dupla dobozt, június, július és augusztus hónapban hetente. Így 14 dupla és 11 szimpla zöldségdoboz érkezne, összesen 36. A doboz tartalma a következőképpen alakul:
- zöldség és gyümölcs,
- mikrozöld, minden doboz tartalmaz egész évben
- akácméz, kéthetente 250 ml-es üvegekben,
- füstöltáru, áprilisi, novemberi és decemberi dobozokban.
Mivel egyenlőre nem tudunk minden területen termelni, ezért szeretnénk néhány partnerrel együtt dolgozni, így tudunk mézet és mikrozöldet biztosítani, így ezekből bármikor tudunk plusz mennyiséget rendelni, garantáltan kíváló minőségben.
Célunk, hogy vevőinkkel baráti kapcsolatot ápoljunk és, ha lehetséges, ők is megismerjék egymást. Ezért tervezünk évi két találkozót, melyet itt tartanánk nálunk Csehiben, vendégül látva benneteket, igény esetén szállást biztosítva környékünkön azoknak, akik ragadnának az esti sütögetésen, pálinkázáson. A találkozó időpontjára nyugodtan küldjetek javaslatot.
A dobozok tartalmáról hétfőként üzenetet fogunk küldeni, mellékelve a tartalomhoz kapcsolódó recepteket. Létrehozunk egy messenger csoportot, amelyhez kérjük, csatlakozzatok majd. Terveink között szerepel, hogy bekamerázzuk a a kertet, így ,aki érez némi késztetést, hogy betekintsen épp mi történik nálunk, az ezt bármikor megteheti.


Baráti üdvözlettel:
Zsuzska és Adrián
Összegzés:
Szállítási nap:
- szerdánként házhoz, Budapesten kezdve, haladva vidékre
- első szállítás április 13., utolsó december 7.
Doboz tartalma:
- zöldség, gyümölcs
- mikrozöld
- akácméz 2 hetente 250 ml
- füstöltáru április, november, december
Pluszban kérhető:
- házi húzott rétes (gyorsfagyasztva, otthon frissen sütve)
- mikrozöld
- akác, repce, virágméz 1 l-es kiszerelés
- füstöltáru
Jövőbeni terveink:
- közösségépítés, évi két találkozó Csehiben
- online közvetítés a kertről
- emu és sertéstartás
- hétfőnként üzenet a doboz tartaláról receptajánlással
- befőttek, lekvárok, gyümölcslevek, krémek készítése
- tároló, géppark és fóliasátor bővítése